A KabinLáz zenekar villanynaplója

...avagy "Nagykabátot terítek a szívemre..."

Nem is tudom, hol kezdjem. Az elmúlt hónapokban volt baj, nem is kevés, de végül csak kisimult a világ. Nem volt egyszerű, és a szerencsén kívül az is kellett hozzá, hogy rájöjjünk, hogy kuhuhuhuhurvára imádjuk csinálni ezt az egész zenekarosdit, még akkor is, ha látszólag rohadtul nem éri meg. Nem más ez, mint szerelem, így nem meglepő, hogy néha nagyon tud fájni. :D
Közben úgy döntöttem, a legvégén indulok meg és visszafelé haladok a drámaibb hatás kedvéért. Ehehehehe.

A legújabb fejlemény, hogy elkészült a bemutatkozó demónk, amivel már jó régóta adósak voltunk. Nagyon-nagyon régóta, de most már kár magyarázkodni (mint Jimike, amikor negyven perc késés után úgy állít be a próbára, hogy a zselé még meg sem száradt a fején). A cuccnak az Álomféreg címet adtuk és két "ősrégi" Kabinláz-dalt tartalmaz, amik már ismerősek lehetnek a koncertekről. A közeljövőben megpróbáljuk minél több helyre eljuttatni, feltölteni az anyagot, de azért túl nagy csinnadrattát senki ne várjon... :) A legrosszabb esetben is eljut mindenkihez ingyenesen, bár én bízok benne, hogy a rideg és személytelen mp3-as megoldáson túl sikerül valami kézzelfogható formátumot is összeütni neki.

A másik nagy bejelenteni való, hogy Tibi a hónap végén megszabadul a szakállától hogy Sárközi Ádám személyében új basszusgitárosa van a zenekarnak. Sem az elején, sem később nem terveztünk tagcserét, de ugye az élet pont leszarja, hogy mi mit tervezünk meg mit nem.
Vona úrnak a legjobbakat kívánjuk mindannyian, és szívből reméljük, hogy megtalálja a számítását a zenében.
Ez most a helyzet. Ha már így alakult, megpróbálunk a lehető legjobban kijönni belőle. Az már mindenképpen pozitívumnak könyvelhető el, hogy Ádámka érkezésével a banda átlagéletkora 29 évről 26,3 évre csökkent. :D
Kellett is már mondjuk egy jó kiállású, kockáshasú ifjú dalia a csapatba, mert hát valljuk be, bizony jó régen volt, amikor visongtak a lányok Jimike hátonszólózásától.
A lényeg, hogy most nagyon érezzük a kraftot és alig várjuk, hogy koncertezzünk! Ötlet meg annyi van, hogy lassan betelik a kockásfüzetem. :)

Ja és az ősszel új helyre költöztünk, ami kisebb, olcsóbb, közelebb van mindenkinek, és az újrahasznosított posztereinknek köszönhetően egészen olyan a fílingje, mint bármelyikünk 10-12 évvel ezelőtti pattanásos pubi kisrokker gyerekszobájának. Örök hála Panama Magicéknek, amiért befogadtak (és bocsi a WC miatt... Tibi volt)!

Norbi

Most látom, hogy ez nem lett egy vicces bejegyzés, ezért itt egy tök jó kép Jimiről:

...avagy az idei SzobRockról (a dobos szemével)

Ez a cikk azért született, mert azt mondták. Lehetséges, hogy más hangulatú lesz, mint amit eddig olvashattatok, szóval akinek nem tetszik, az nyugodtan fejtse ki a véleményét és ezután nem kell többé írnom. :D Na vágjunk bele!
Múlt hónapban rekord mennyiségű próbát tartottunk, mert tudtuk, hogy március havának 29-ik napján Hajdúszoboszlón, a SzobRock elnevezésű tehetségkutatón fogunk játszani. A rengeteg próba alatt szó szerint az agyunkba égett a négy dal, amit előadni készültünk. Tehát mondhatjuk, hogy a számos gyakorlással töltött idő megérte.

Amikor végre felvirradt a nagy nap, különleges nyugalommal készültem a fellépésre (sajnos a többiek délelőtti lelkiállapotáról nem tudok nyilatkozni, bár valahogy úgy rémlik, hogy Norbi többször is a toalett vendége volt). Szóval miután felkeltem és végigböngésztem néhány száz varázslóskártyát, magamra öltöttem a fellépős gúnyát, és elköltöttem egy romantikus ebédet saját magammal. Az étteremben találkoztam a Panama Magic dobosával, aki elmondta, hogy - technikai okok miatt - sajnos nem tudnak fellépni.
A kiváló és kiadós ebéd után felnyaláboltam a duplázó pedált, a cintányérokat és a kisdobot, és kerékpárral elindultam az állomásra, mer' a vonat ingyen van. Akkor még nem tudtam, hogy rácseszek, hogy vonattal mentünk át. A vasútállomáson összetalálkoztam a zenekar kedvenc managerével, Ágnessel, Norbival és Vonával, aki már akkor szoros kapcsolatba került némi alkohollal. Gyors infócsere, pacsizás és néhány jól sikerült kép után (na meg persze sör után) felmásztunk a gyorsvonatra, majd két megálló után lefelé. Ekkor következett életem második leghosszabb gyaloglása Szoboszlón. A koncertmotyó súlya alatt vánszorogva ismét készült pár kép, és megismerkedtünk a város flórájával és faunájával. Közben persze ment a spekula, hogy vajon milyen lesz a többi zenekar, meg hogy vajon kinek volt több esze nálunk, hogy nem cipelte végig a felszerelést a Rákóczi utcán.

Végül aztán megérkeztünk a koncert helyszínére. Néhány perc ücsörgés után máris ránk parancsoltak, hogy lőjük be a dobot, amit meg is tettünk, miközben jó koncert előtti élmény gyanánt kiverték a reflektorokkal a szemeimet. A gyors beállítás után kis segítséggel kipakoltunk a közös öltözőbe, majd megérkezett a zenekar hiányzó gitárosa és barátnője is (mármint a gitáros barátnője, nem az egész zenekaré! - Norbi).
Rövid megbeszélés után valakinek eszébe jutott, hogy van a közelben egy kocsma, ahol elő lehet melegíteni a hangulatot. Én persze nem mentem, mivel jó szokásomhoz híven másnap hajnal háromnegyed négyre mentem dolgozni (ami az óraátállítás miatt aznap hajnalban pont háromnegyed háromra esett). A többiek tehát a kocsma felé vették az irányt, én pedig kicsit melegítgettem elgémberedett tagjaimat, és ismerkedtem a "rivális" zenekarok tagjaival.
Nem sokkal később (talán egy vagy két sör elteltével) a csapat visszatért a tett helyszínére, és elkezdődött a koncert előtti felvezető és melegítő kör. Gitárhangolás, hangszálhangolás, ízületek melegítése, majd az ismételt hang beállítás, aminek kifejezetten nem örültem (mivel akkor még azt hittem, ismét le kell majd pakolnom).
Aztán megjött a zsűri kis csapata, csupa neves ember, köztük pedig a nemezisem, aki tavaly októberben a Kelet Undergroundon kissé keményebben véleményezett, mint amit gyermeki lelkem elviselt volna. Ekkor kezdődött nálam is az az izgalmi állapot, ami Norbit már reggel óta kerülgette.

Elkezdődött a koncert. A nyitó számunk az Ébredés című dal volt, ami közép lassú tempójával és kellemes zúzásával kiváló volt arra, hogy az előttünk lévő akusztikus hangzásban ragadt füleket kitisztítsa és áthangolja a metál zenére. Ezután még két hasonló nótát nyomtunk el, az Egyszer és az Álomféreg címűeket. A fellépés záródala - a kedvencem, a Sehogy se' jó - számomra maga volt a pokol ezen a bulin. A mai napig sem tudom pontosan, hogyan történhetett, hogy a duplázó pedál a dal első duplázós részénél fogta magát és széthullott. Azonnali pánik után próbáltam rendszerezni az elmémet, és átdolgozni a dalt egyetlenegy lábdobra. Aztán jött a második gondolat, hogy vajon mi is történt a pedállal. Miután felmértem a helyzetet, hogy fizikai kár nem keletkezett, folytattam a dobolást, bár ez a durva kizökkenés pontosan elég volt arra, hogy végül elgányoljam a dalt.

A többiek úgy érzem, sokkal jobbak voltak (ismét), mint én, és ennek igazán örülök, hiszen mint később kiderült, Norbertünk énekesi különdíjban részesült. Végül aztán a zsűritől egészen kellemes értékelést kaptunk, így nyugodt szívvel sétáltam ki az állomásra.
A megmérettetés remek élmény volt, bárcsak láthattam volna a többi fellépőt is! A munka ezután úgy érzem, még nagyobb lendülettel folytatódhat. És folytatódik is!

Tibi

...avagy "Mivammá' a demóval?!"

Ennek a bekezdésnek arról kellene szólnia, hogy végre elkészült a várva várt kis demónk, de sajna erre még egy kicsit várni kell. A felvételek tavaly szeptemberben kezdődtek és kb. egy hónapja fejeződtek be, az eredmény jelen pillanatban is keveredik, csiszolódik, csinosodik kedvenc karcagi stúdiónkban. 'Apercen, ahogy Nagy Zsolt hangmérnök/producer/stúdiómágus/fogtechnikus barátunk átküldi nekünk a kész anyagot, és persze minden kedves zenekari tagtársam rámondja az áment, már toljuk is fel a még nem létező bandalend és/vagy hangfelhő oldalunkra. De aztán töltsétek, hé!

Addig is maradnak a koncertbeszámolók.
Talán érthető, hogy február végére már eléggé bele voltunk révülve a stúdiós dolgokba, így amikor Jimmyke szólt, hogy 22-én szombaton szeretettel várnak minket kicsiny faluja kedves kis kocsmájában, mindenkibe visszatért az élet legott. Még annak tudatában is, hogy Jimre ugyanezen a helyen, a méltán kultikussá vált Bounty Sörözőben adta élete első koncertjét - még a nagy sikerű Fanat-X leánycsapattal - és az a buli akkora zenekarkergető tömegverekedéssel zárult, hogy még ma is emlegetik az idősebbek.
Korán érkeztünk, és ahogy beléptem, rögtön fel akartam hívni Bárczi haveromat, hogy hát mér' nem említette, hogy elkészült az időgépével. A kocsmában ugyanis 1986 volt; klasszikus Kőbányai, pálmafás poszter, bicikli a billiárdasztalnak támasztva, Uriah Heep-et éneklő asztaltársaság, kulcsos vécé az udvaron... nekem ne mondja senki, hogy nem 1986! Biharnagybajom rockzenei kultúrájáról egyébként is érdemes tudni (már azon kívül, hogy egyáltalán létezik ilyen - a vidék sok más településével ellentétben... khmm... 'Ladány... khmm...), hogy meglehetősen egyedi módon érzékelik a negyedik dimenziót a helyi rockerek... Amíg mi lassan (de tényleg lassan, mert k..a jó) megunjuk a Subi, Cadaveres, vagy a Kill Devil Hill aktuális anyagait, addig ők újra meg újra felfedezik maguknak az Ossian első albumát (szigorúan fehér Hungaroton kazettán), az első három P.Mobil LP-t... és persze a Kopaszkutyát, mert az egy egész generáció számára egyenlő a Zenével (Bajomban meg mondjuk azóta is az összes generáció számára... és az utánuk érkezőknek is).
Itt eszembe jutott édesapám egyik aranyköpése, amivel akkor ajándékozott meg bölcsességében, amikor úgy 12 éve nagy büszkén mutogattam neki az éppen kicsomagolt vadiúj Replika kazimat, amit aznap vettem 3 mostani CD áráért és valóban büszke voltam rá... szóval miszerint: "...amikor a nyolcvanas években divatba jött a Metallica meg a többi*, ott számomra meghalt a rockzene." Na hát valahogy így vannak vele bajomi cimboráink is. Ami persze nem baj, mert így legalább esélyt sem kaptak az ilyenolyan ratyicore irányzatok... az emóról nem is beszélve.
Szóval eleve hátrányból indultunk a rockra irányuló modernebb megközelítésünk miatt, de nem volt gáz. Persze volt pár bekiabálás, hogy "a Kopaszkutyát játsszátok inkább, öcsém!" meg hasonlók, de a végére egész jó buli kerekedett. Jimmy is ellazult a ráadásra, majdnem annyira mint én Tool és A Perfect Circle dalok hallgatása közben, félhomályban, egy késő őszi magányos délutánon. Vona úr már a kocsiban intim közelségbe került egy üveg középkategóriás fehérborral, és Tibi is érezte a rákenrollt, mert csak reggel 6-ra ment dolgozni (ehehehe). Ennél is nagyobb boldogság, hogy sort keríthettünk az Ébredés című nótánk premierjére, és még egy rövidke akusztikus blokkra is vevő volt a közönség.
A koncert után még jó sokáig tartott a buli Salya Attila (ex-Wan-Ted, ex-The Storm, ex-Don, ex-összeskörnyékbelibanda) és Jimmy örömzenéjének köszönhetően. Jó kis vergődés volt, kell néha ilyen is. Köszi mindenkinek, aki eljött és köszönjük a meghívást! Megyünk máskor is. De tényleg! :)

Ja meg voltunk tehetségkutatón is.

*Azóta se tudom, mit értett 'többi' alatt...

Megen Norbival szaladt el a póni

...avagy "Tíz Kőbányait kérek..."

Nem sok minden történt az elmúlt hónapokban, amiről élményes s érdekes beszámolót lehetne írni. Volt pár dalírós próba, elkezdtük a demózást Karcagon, Nagy Zsolti stúdiójában (ott készültek többek között a Kontrollzé anyagai is- aki nem hallott még róluk, az sürgősen pótolja a hiányosságot!), láttuk magunkat a tévében és az újságban, meg hát készülgettünk a Kelet Underground tehetségkutatójára. Ami jó volt. Úgyhogy most erről írok.

Már az utazás is több volt, mint izgisen bizsergető, mivelhogy ezúttal vonattal hőbörögtük át magunkat ából bébe, amihez ugye jött az ilyenkor szokásos fesztiválozós-bandázós-kirándulós fíling. Elő is mászott belőlünk az ötödikes hülyegyerek, azt' ment egymás f@szolása egészen Debrecenig.
Az igazság az, hogy olyan brutálisan erős csoportba kerültünk, hogy bennem személy szerint egy pillanatra sem merült fel a döntőbe jutás lehetősége (a többieket nem tudom, kivéve Jimmykét, akiben meg pont igen), ám ez egyáltalán nem szegte kedvünket, és marha jól éreztük egymást és a lelkes kis közönséget a színpadon és azon kívül is. Stílus tekintetében kissé talán kilógtunk a sorból ezen az estén- nem éppen a lazarokkos, ugrálós, danolászós zenére volt kihegyezve a kollégák műsora-, de ez sem baj, mert miért lenne baj... A cucc jól szólt, mindenki jófej volt, és hát a klub is aranyos kis hely, így egészen very exciting lett a hangulat a végére. Lecuccolás után- RedAlert PePével kiegészülve- sietve a büfének fordítottuk az életvonalunkat, és kezdésnek gyorsan megettünk fejenként 3 doboz kőbányai homályost. Mondjuk Tibi nem, mert ő ment dolgozni zöldhajnalban. Megint. Ehehehehe...
Jó volt. De az igazi rákenroll csak ezután jött! Egészen pontosan a MAG zenekar előadásával kezdődött az a húzás, aminek hatására elkezdtük lötyögtetni a sörikénket a tánctéren, és ekkor már Vona beszédét is csak úgy nagy jóindulattal és ezt-azt hozzágondolva lehetett megérteni. Egyébként nekem tökre bejött a zenéjük, csak az zavart kicsit, hogy nem nagyon hallottam az éneket. Persze ez is más megvilágításba került, miután felhomályosítottak, hogy ez egy instrumentális zenét játszó banda... Aztán kicsit később jött a Drow, és mi nyakig merültünk a nyírbátori mocsárba (nem véletlenül írtam, hogy erős csoport volt ez, kérem). Vona még Kirk Windsteint is felfedezni vélte a soraikban. De szerintem nem ő volt... Na és ekkor jött el az est fénypontja (legalábbis Jimmykének meg nekem) a békési deviANT koncertjével, akikkel már összefutottunk itt-ott, és akiknek a logóját egészen biztosan magamra varratom, mert annyira rohadtul menő! :D Meg a zenéjük is (tovább is jutottak legott). Eredményhirdetés után (természetesen a Drow és a MAG volt a másik két befutó) nagyokat hellózva távoztunk a Dharma Klubból.

Ezután elszabadult a pokol! :D Volt ám tánc meg óbégatás a Bárka nevű helyen is, ahová bekeveredtünk (és nem beverekedtünk, ahogy a szíve legmélyén titkon Bárczi komám remélte... persze neeeeem... deee...) Ágikával, Timivel és egyetlen kedvenc ródunk, Krisztián kis bandájával.A bulinak ezt a részét inkább hanyagolnám a naplóból, a képek mindent elmondanak helyettem is (merthogy a lányok minden egyes másodpercet dokumentáltak most is). Az arckönyvünkben meg lehet őket kukkantani. Lényeg, hogy megen levetkeztük az igényességünket :D
Végezetül köszönet mindenkinek, aki eljött és megnézett bennünket, külön köszönet a lehetőségért és a profi lebonyolításért a szervezőknek, és nem utolsó sorban köszönjük a biztatást és az építő jellegű kritikát a zsűrinek! És pacsi a fellépő zenekaroknak! :)

Ja még egy sztori a végére: úgy alakult, hogy a Dharma és a Bárka között Jimmyékkel elbattyogtunk a Roncsbárba beszerezni a jövőheti Depi jegyeket, és jöttek velünk a többiek is. Ám mire kijöttünk, Vona úr szőrin-szálán eltűnt. Sokáig a telefont se vette fel, míg végül Jimmynek többszöri próbálkozásra sikerült elérnie. A következő rövid diskurzus hangzott el köztük: Jimmy: "Zoli, hol vagy hé?" Zoli: "Itt vagyok, az emeletes házaknál."
Igen, Debrecenben. Nem is lett meg...

ismét Norbi élte ki grafomán hajlamait

...avagy "Mér' nem vagytok még a színpadon?!"

A folytatás eljött, mi meg július utolsó szombatjának seggizzasztó délelőttjén már cuccoltunk is a próbahelyről a főtérre Berci kománk és az ő Tranzitja segítségével (köszi Berci!). A kissé körülményes pakolás után mentünk amerre láttunk, Vona úr szunyált egyet, mert éjszakás volt (mint minden zenélés előtt), én meg oszt belekezdtem a Galowwalkers című borzadályba, merhogy veszlisznájpsz meg csöcsök zombik a vadnyugaton, hát biztos jó lesz... nem volt jó. A feléig se jutottam.

A "Húrok, dobok, rock" elnevezésű rendezvény este 6-ra volt meghirdetve (mások szerint 7-re, de már nincs jelentősége), a Ladányi nyár programsorozat részeként, ami az 1 és 99 év közötti korosztályt célozta meg, vagyis vissza kellett fognom magam, ami a szájalást illeti (vaaagyis kellett volna ;) Az este hedlájnere a Reckles Roses volt (icc nát szles). És nekünk jutott a kezdő banda hálátlan szerepe, ami egyáltalán nem baj, mert kapusnak is kell lenni. :)

Ami kicsit bosszantott minket, hogy nem tudtunk rendesen beállni, mert egyszerűen nem volt rá idő. Percre pontosan hatkor el kellett kezdenünk a zenélést, és hát mi el is kezdtük, mert nem akartunk megkockáztatni egy dádát a szervezők részirűl. Az se zavart senkit, hogy 17.52-kor még Rózsiék hangolásztak, Tibi dobján meg egy mikrofon se volt. Na de ugye mire legyen nagy a pofánk? Odaálltunk és lenyomtuk a 30 percünket (csak így zárójelben: az oda-visszapakolás ennél jóval több időt vett igénybe), vakon, süketen, úgy, hogy a monitorból semmi nem jött, legalábbis nem úgy, ahogy kényelmes lett volna... el is csűrtük, amit lehetett :) De Jimmyke nem szakajtott el egyetlen húrt se, és Vona is csak egyszer kérdezte meg közben, hogy "Most mi a f@sz van?", amiért mindketten megérdemelnek egy virtuális zacsipacsit (meg Tibi is, mert ismét biztos alapokkal támogatott minket hátulról... ez meg csak kicsit volt buzis, ugye?). Ja és Jimmy még egy (nem túl spontán és nem túl látványos, de azért mégiscsak) közönségbeugrást is bemutatott- a szép számmal megjelent kollégái nagy örömére :D

Hát mit mondjak... nem volt életünk bulija, de ami a lényeg, hogy zenélhettünk egyet nagyszínpadon, nagy(obb) zenekarok előtt, még ha csak szűk félórát kaptunk is, 35 fokban, egy utcabálon délután. A kis koncertünk után pedig ment a hőbörgés hatfele szóródva Ladány különböző zugaiban. További szereplők: Reckless Roses, Panama Magic, Megdöbbent Városlakók, Zsinka, Mucur, Ágika, Imre, Timi, Rolandék, Krisztián és sleppje, a teszkós srácok, az ifiházas arcok, a két kislány, akik aláírást kértek, a kissé nemszomjas bácsi sapkában az első sorban, és Salya Attila gitárja.

Egy szorgos, dolgos, próbálós héttel később Nagyrábén találtuk magunkat, a XI. Kistérségi Ifjúsági Találkozón, ahol tavaly már volt szerencsénk játszani az S.R.B.-vel, meg azt megelőzően kétszer is... az S.R.B.-vel... Mivel most hagytuk el először szeretett kisvárosunkat, és mert hülyék lettünk volna vezetni sörözés helyett, megkértük Ferenczi Peti barátunkat, ugyan legyen má' a sofőrünk. Petiről annyit érdemes tudni, hogy viccesgyerek, és ezzel mindent elmondtam róla :) Ment is az ekerkedís végig az úton meg azután is.

Tudtuk, hogy rákenroll lesz, és ez be is jött. Minden körülmény kedvezett; hangulatos helyszín, sör, sok érdeklődő ember és kétszer annyi fül, kenyérlángos, sör, kedves fogadtatás (puszi Ilike :*), sör és nem utolsó sorban kiváló hangosítás Agárdi Petyától és a Bihari Audio Team csapatától (elkopik a nyelvem hegye ha így folytatom, de hát tényleg jó volt nahh). Nem csoda hát, hogy hamar átvettük a hangulatot, és egy szuperlaza órácskát vergődtünk a színpadon, amiben volt metttál, akusztikus blokk(ocska), sajátok meg a végin feldolgozások es, ezúttal zsülikézés nélkül. :) Tibi félpucéron tolta, a haja repkedett (jók lettek a képek amúgymeg), Jimmynek megen szerencsét hozott Attila gitárja, mert megúszta húrszakadás nélkül, Vona cucca meg úgy szólt, mint a Zállat... szinte már ijesztő volt. :D Szóval fasza volt, köszi mindenkinek, aki eljött hé! :)

Utánunk a Cube zenekar rokkolt (nincs is macska a bandában), nekem bejött, főleg hogy Foo Fighters is került a repertoárba, méghozzá az egyik kedvencem. Vagyis az összes Foo Fighters a kedvencem, de ez olyan jó volt, mint pl. az Everlong. Mert az volt.

A végén szólt némi tínédzserlámúr meg holnaphajnalig az estét záró báli zenekartól (a nevüket elfelejtettem és lusta vagyok utánanézni... megvan, Seniorock), aztán gurultunk haza a bérelt Toyotával. Megyünk jövőre is, az héccencség.

Most egy kis pihi, aztán nekiveselkedünk annak a demónak.

Norbi

...avagy "Sz@rok vagyunk, de igyekszünk!"

Hátmárhogynelenne' miről írni?! Igen, végre ez is megvolt. Június 28-án egy borongós, de eső nélküli kora estén, a püspökladányi Ifiház gondosan karbantartott zöld udvarán első ízben tártuk kis közönségünk elé a büdös, ám kényelmes próbahelyünk mélyén félkészre gyúrt nótáinkat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volt egyszerű leszervezni a bulit, és hát ahogy az lenni szokott, nem is ment le g*cizés nélkül, de erről majd később...

Előbb a pozitívumok. A fogadtatás nagyon barátságos volt, látszott, hogy a (hivatalos) szervezők is készültek az estére, ami nem újdonság az Ifiház lelkes kis csapatától (puszi Icu :*). Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült eszelős piálás nélkül is görcs-és fosmentes állapotba hoznunk magunkat, ami tekintve, hogy ez volt az első nyilvános bazsevánk, nem kis dolog... főleg Vona úr és az én esetemben...
Szóval nem volt para, kellően lazán, különösebb gond nélkül odacsaptuk a rokkot annak a 30-40 arcnak (barátok, barátnők, családtagok, ivócimborák, stb.), aki megtisztelt minket és eljött. Mondjuk az időhúzás céljából elkínlódott feldolgozásokért talán kár volt, de így legalább megtudtunk egymásról pár olyan dolgot, amire egyébként egyáltalán nem voltunk kíváncsiak, meg hát nyilván az a 2 ember se, aki ezt olvassa... pl. hogy Jimmykének tök felesleges koncert előtt húrokat cserélnie, úgyis elszakítja, mert egy kis vadállat... vagy hogy Vona képes zenélés közben a színpadon alig félóra alatt kancsira borozni magát (én: "Zoli, mi a f@szt játszol?" Zoli: "Há' honnan a f@szomból tudjam?")... vagy hogy hiába nézek ki eddieveddernek a képeken, ha élőben egy szikorarobi vagyok... vagy hogy Tibi... na mondjuk ő nem b@szta el annyiszor, mint mi, cserébe viszont hajnali 2-re ment melózni ehehehehehe :D
Külön jól jött ki, hogy a koncertek sorát Mucur kollégám (csak úgy mellékesen: egy városi legendáról van szó, aki alapítótagja volt a kultikus ladányi Kétes zenekarnak- sok egyéb mellett) és meglepetés vendégei nyitották, megadva ezzel az alaphangulatot, ami csak tovább emelkedett, ahogy fogyott az üccsi a büféből. A hangosítást hajdúhadházi barátaink, Firghy Tibi és a Souls zenekar vállalta el, a kettőnk cuccából össze is jött egy egész tisztességes hangzás, ami nyilván nem hasonlítható össze egy bárándi falunappal, de az Ifi udvarára pont elég volt. És ezzel el is érkeztünk az este gázos részéhez.

Már a mi bulink közben is érkeztek telefonok, hogy hangosak vagyunk, zeng a lakótelep, nem tudnak aludni a ladányiak. Oké, hát péntek este kilenckor már valóban itt az alvás ideje, lejjebb is tekertük a hangerőt, de persze ez nem volt elég. Nem részletezem a dolgot, mert nem akarok megbántani senkit, elég annyi, hogy rettenetesen égett a pofám szeretett kisvárosom élhetetlen Vazulnénijei miatt, akik végül elérték a céljukat, így hadházi barátaink 4 dal után lecuccoltak a színpadról, megitták a vizet, amit a buliért kaptak, és autókáztak 70 km-t az éjszaka közepén. Remélem, azért jönnek még erre máskor is...

Tudom, hogy elfogult vagyok, de összességében egész jó kis este volt, minden negatívuma ellenére élveztük, szóval ennél rosszabb sose legyen! :) Pakolás után mindenki ment a dolgára, Tibi és Jimmy haza, mert ugye készülniük kellett a melóba (ehehehehhe), én pedig az addigra már bohócképű Vona úrral és a kis baráti társaságunkkal a Hanza büfébe, ami a Charlie kocsma megszűnése után az egyetlen alternatívát jelentette a mulatozásra... és már csak az volt nyitva asszem. Ott csatlakozott hozzánk a Souls pacsirtája Firghy, akit időközben valahogy elhullajtott a zenekara, vagy ő hullajtotta el őket, már nemtom. Folyt a sör meg a hamburger, villogtak a vakuk és köhögött a zenegép pitymallatig, amikor is Ágikánál (zenekari menedzser, ród, grupi, szekuriti egy személyben) kötöttünk ki, ahol életem legszebb 15 perces álmát aludtam Bárczi Imi haverommal kiskifliben. Végül zöldhajnalban felsegítettem az Úristen női képmását a retkes keresztesi vonatra, hogy aztán taknyosképpel hazasétáljak és negyed hétkor le is feküdjek a vetetlen, szennyes ruhákkal teli ágyikómba. Öregedtem is 3 évet megint, de így is megérte...

Folyt. köv. július 27-én, Ladány főterén.

Norbi

... avagy Vona kedvenc bora az Édes Élmény, de akkor már Tibi és Jimmyke is megbontanak 1-1 sört, én meg vezetek

Na hát hol is kezdjem? Nagyjából féléves huzavonát, dobos és próbahely keresgélést, logisztikai, egyeztetési (mer' marha elfoglaltak vagyunk ugye) és egyéb problémákat követően végre alakulgatni látszik a bend. Már nagyjából rendszeresíteni tudtuk a próbákat, így van, hogy egy hónapban akár kétszer is összejövünk 2-3 röhögcsélős órára. Legutóbb már fényképek is születtek, amiken egészen úgy festünk, mint egy normális rockbanda. Csudajó. Meg az is, hogy formálódik a repertoár is, vannak már sajátok meg feldolgozások, Vona döbbenetesen király dolgokat hoz az utóbbi időben, Tibi is kezd visszarázódni a dobolásba 3 év kihagyás után, Jimmyke pedig jobban pörög, mint sikerei csúcsán a Donban (eheheheheh :D). Én meg leadtam 10 kilót, mióta nem csúsznak a sörök. Szóval fasza minden.

A névről:
Ez meg úgy jött, hogy már túl voltunk néhány hosszú vitán, felszisszentettünk jópár sört (én nem), elvetettünk számtalan ötletet. Volt köztük egészen gagyi (Vágdhaza Rt., Mardel, Ezmiez, Nefron vagy a kedvencem, a Von Strohm Ezredes) meg olyan is, ami simán jó lett volna, de a neten később találtunk ilyen nevű zenekart (Metallica, Iron Maiden... neeeem :), na meg olyan is, ami megencsak simán jó lett volna, de valakinek valamiért nem tetszett (akkor is összehozom egyszer azt a grunge bandát azon a néven, amit most nem írok ide!). Aztán a végén, mikor én már belementem volna olyanba is, hogy Totálhomár meg Flying Fish (ez meg a DW tribute bandám neve lesz, ez olyan biztos, mint hogy Lady Gaga valójában férfi), akkor... de ekkor már tényleg mindent bedobtunk, ami eszünkbe jutott... rápillantottam a féltve őrzött horror dévédéimre, és ott virított nagy piros betűkkel: KABINLÁZ (jó film egyébként, van benne jó sok vér, csöcsök meg cifra káromkodás, lessétek meg).

Kabinláz: a bezártság miatti erős depresszió.

Nem mintha depisek lennénk vagy ilyesmi, mondjuk a szövegek egy része lehet, hogy erre utal, de véletlenül se akarnánk valami bánatmadár banda benyomását kelteni. Egyszerűen csak nem volt jobb ötletünk (továbbra sincs), és hát annyit mondogattuk már magunkban, hogy kezd megtetszeni vagy legalábbis nem esik olyan rosszul kimondani, mint eleinte. Ja és ami a legfontosabb ugye, hogy kis hazánkban sosevót ilyen nevű banda. Amennyire tudjuk.
Ennyit gondoltam kezdésnek. Ha lesz valami érdemleges, majd még írok. Vagy nem.

Norbi