...avagy "Én vagyok a b*zi?! Akkor Rob mi???"
Újfent Jimi vagyok. Mielőtt elkezdeném a részletes beszámolót eme fergeteges hétvégéről, szeretnék elnézést kérni, ha esetleg túl mélyen belemegyek a rock és metál stílusok részletezésébe. Tudom, hogy ennyi fajta stílust már nem is lehet megjegyezni, meg hogy egyesek csak ilyen légből kapott „csak azért, mert jól hangzik” stílusok (mint pl. a „post” jelző bármilyen stílus elé, na attól a hideg kiráz), de 2016-ban sajnos már nem lehet elintézni egy-egy zenekart azzal, hogy rock, metál vagy blues. Annyira kiszélesedett mára ez a paletta, annyiféle zenekar van, hogy valahogy meg kell különböztetni őket. Egy egyszerű példa: Vegyük mondjuk a Black Sabbath-ot és teszem fel, a Rómeó vérzik-et. Egyszerű, fogyasztó embernek mindkettő csak „olyan rockos”. Pedig! Míg a Sabbath a doom-os, blues-os heavy metalt műveli, addig a Rómeó vérzik az úgynevezett dirty rock–ot tolja keményen. Ennyit a stílusokról, de ígérem, nem fogok túlzottan belemenni, de valahogy mégis meg kell különböztetni a bandák hovatartozását.
A kis műfaji kitérő után pedig ugorjunk át a főtémánkra. Arra, hogy 2016 úgy kezdődött számunkra, ahogy még mi sem gondoltuk volna. Már rögtön január 2-án volt egy kissé felejthető koncertünk a szoboszlói Rock Café-ban. Nem a hellyel és a körülményekkel volt gond. Egyszerűen nem éreztük aznap este a „mötált”. Volt aki a szilveszteri mámort pihente ki és voltak köztünk betegeskedők is. Viszont január második felében elég erősen megugrottak a fellépési lehetőségek a zenekar számára. Így történt az, hogy 2016 februárja a zenekar eddigi fennállásának legjobb hónapja lett; 4 koncertdátum és folyamatos stúdiómunkálatok színesítik az amúgy is „dögös” falinaptárunkat erre a hónapra. Amit már tavaly tudtunk, az a 02.13-as kabai buli és 02.26-os pesti koncert volt. Erre jöttek rá hirtelen a 02.12-es berettyóújfalui és 02.27-es nyíregyházi koncertek. Így hát két dupla koncertes hétvégének néztünk elébe. Ebből az egyiken már túl is vagyunk és bátran kijelenthetem, hogy jelentős szakmai tapasztalatokra és ismeretségekre tehettünk szert eme két buli révén.
Tehát az első bulink februárban Berettyóújfaluban öltött valóságot. Az egész úgy jött össze, hogy drága Gyuszkó sógorom felhívott, hogy vegyem már fel a kapcsolatot Schönstein Ferivel, a Kulacs Terasz tulajával, mert szeretné elhívni a Wan-Ted nevű másik zenekaromat (ahol dobolok, ha valaki még nem tudná :P). Felhívtam, elkezdtünk beszélgetni, hogy miről is lenne szó. Míg nem kiderült, hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő debreceni Blackhoney és Low-Down zenekarok mellé keres még fellépőket. Gyorsan meg is tárgyaltuk, hogy a Wan-Ted, a maga blues-os, hardrockos, 4 órás repertoárjával oda nemigen lesz illő. „De a KabinLázzal szívesen elvállaljuk a bulit.” - szólt a fáma és egy gyors körbetelefonálás után már le is fixáltuk, hogy mi is részt veszünk eme sivatagi/mocsári hangulatú sludge/stoner/southern bulin.
A februári koncertekre nagyon sokat próbáltunk és minden bulira különböző repertoárt állítottunk össze. Igen már ezt is megtehetjük, hogy szortírozunk a dalok között. Jelenleg olyan 14-15 saját dalunk van, nem úgy, mint a kezdeti időkben, amikor azon kellett vitázni, hogy milyen feldolgozásokat tanuljunk meg a 4 saját szerzemény mellé.
Az újfalui koncertet kiváltképp vártuk. Tudniillik, lassan kijelenthetjük, hogy Berettyóújfaluba hazajárunk. Ebben a városban adtuk eddig a legtöbb koncertünket. Ha jól emlékszem immár 4. alkalommal tettük tiszteletünket, így már nem voltunk teljesen ismeretlenek a helyi közönség számára. Volt, aki kifejezetten miattunk jött el. Már a megérkezés elég viccesre sikeredett. A többiek szokásukhoz híven előbb érkeztek meg, mint én. Vagy szokásomhoz híven én késtem el már megint Timivel??? Nem tudom. :D A lényeg, hogy a többiek már lent voltak a Kulacsban. Elsőként Krisztiánnal (Tibi öccse) sikerült összefutni. Pacsizás után megpillantottam a Blackhoney és Low-Down tagokat. Gyorsan oda is mentem bemutatkozni, ahová Krisztián is követett. Mivel úgy mutatkoztam be, hogy Imi vagyok a KabinLázból, ezért mindenki a keresztnevét és a zenekar nevét mondta. Erre fel Krisztián is bemutatkozott, lepacsizott mindenkivel és ez a párbeszéd hangzott el:
- Szia! Krisztián.
- Szia! Low-Down Csaba.
- Szia! Krisztián.
- Szia! Low-Down Gábor.
- Ti testvérek vagytok?
- Nem, ez a zenekarunk neve!
Igaz, hogy én pont lemaradtam erről a párbeszédről, de amikor Timi mesélte a lépcsőn lefele menet, azt hittem beszarok! :D Egyébként már első benyomásra nagyon kedves volt mindenki, gyorsan meg is beszéltük Pongor Balázzsal, a Blackhoney frontemberével, hogy mindent használhatunk, nekünk csak a hangszereket kell levinnünk. Segítenek a beállásnál is, hogy faszán szóljon minden, az a lényeg, hogy nyomjunk egy jó bulit. Példa értékű hozzáállás, csak ezt tudom mondani.
Az estét a Dead Fury nevű zenekar kezdte a maga 4-5 dalos bemutatkozó koncertjével. Nem tudom, ki hova valósi, de ha jól hallottam, helyi érdekeltségű a zenekar. A szemtelenül fiatal srácok (az átlag életkor kb. 17 lehetett a zenekaron belül) amolyan death metál szerűséget próbáltak tolni egy kis trash ízzel vegyítve. Dicséretes az energiájuk és a próbálkozásuk, de van még hova fejlődniük jócskán. „Egyébként annak idején mi sem kezdtük másként”. - mondtam Tibinek, mire a következő vicces párbeszéd alakult ki kettőnk közt:
- Igen, csak mi azért nem kezdtünk ilyen kemény zenékkel.
- Ja, mi is Nirvana, TCS meg Judas Priest számokat toltunk kezdetben.
- Judas Priest? Blaaaaaaaa…
- Mi van, nem szereted a Judast?
- Nem.
- Te buzi!
- Én vagyok a buzi?! Akkor Rob mi??? (Rob Halford, a Judas Priest frontembere köztudottan meleg).
Na hát ezen újfent beszartam :D
A Dead Fury koncertjén sok barát, haver és szülő is megjelent, akik büszkén fotózgatták csemetéiket az első bulin. Szívet melengető látvány volt. Egy gyors átszerelést és egy még gyorsabb beállást követően ránk került a sor. A szülők és a haverok egy része el is ment. Őket olyan helyi arcok váltották, akik addig kint beszélgettek vagy a pultnál iszogattak, köztük a Blackhoney, a Low-Down teljes legénysége és olyan helyi legendák, mint Serdült Tibi (Szelephézag) vagy Pásztor Tomi (ex-Pluto). A megboldogult NewVillageCrew egy része is tiszteletét tette és még volt zenész társam, Hajdú Tibi is megjelent, akivel annak idején, még ha rövid ideig is de együtt zenéltünk a szintén már múltidős Battery zenekarban. (Egyébként iszonyat tehetséges gitáros a srác.) Szóval minden adott volt egy hatalmas zúzdához. A műsorunkat leszűkítettük a legkeményebb nótákra, a régiek közül is csak kettőt játszottunk. Beleadtunk apait-anyait és egy-két hibát eltekintve, majdnem hibátlan metált toltunk az újfaluiak arcába. Az emberek arcán lehetett látni, hogy élvezik a zenénket; bólogattak, mosolyogtak, elismerő biccentéseket tettek. Ezen az estén debütált a legújabb szerzeményünk a Narkolepszia is. Szinte már hagyománnyá válik, hogy az új dalainkat Berettyóújfaluban játsszuk először. Valahogy mindig így jön ki a lépés. A közönség nagyon jól fogadta az új nótát is, annak ellenére, hogy sikeresen elbasztuk, mert kihagytunk egy taktust. Nyilván ezt csak mi vettük észre. Volt pogó is Krisztiánék jóvoltából, ami elégé feldobta a műsorunkat záró elég punkosra sikeredett Sehogy se’ jó című tételünket. Összességében elmondhatjuk, hogy nagyszerű koncerten vagyunk túl. A közönség remek volt, hiba egy-kettő, és még mi is élveztük kurvára a bulit. Egyetlen zavaró tényező lehetett csak, ami a végén derült ki. Balázzsal egy picit elbeszéltünk egymás mellett és az erősítőjén rajta maradt a torzítás, én meg rátoltam a pedálom torzítását is és így egy eléggé Ossianos metálkásás hangzás jött ki a gitárból, de utólag visszakérdezve ez se tűnt fel sok mindenkinek.
Utánunk közvetlenül az est legjobban várt csapata, a Blackhoney csapott a húrokba. Hihetetlen energiával és percizitással működik ez a trió. Először hallottam/láttam őket élőben és meg kell valljam, majdnem padlót fogtam. Már a kezdő daluk intrója annyira sötét és sejtelmes volt, mintha egy horrorfilmben lennénk. A fiúk zenéjében minden van: doom, trash, southern, sludge. Így eléggé nehéz is őket behatárolni. Legjobban talán az Apey and the Pea hármasához tudnám hasonlítani őket. A stílusuk szorosan követi az előbb említett triót. Hibátlan bulit nyomtak a srácok, amit rendesen végig is bólogattunk sokad magunkkal.
Az est utolsó fellépője a szintén debreceni Low-Down volt. A fiúk tisztességesen és nagyon lazán vezették le ezt a fantasztikus estét. Zenéjük szinte teljesen úgynevezett redneck metál volt, tele délies ízekkel, valahol a Pantera és a Down között félúton. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a műsoruk végén eltolták a Pantera I’m Broken-jét. Na hát az volt csak igazán hab a tortán. Azt hittem, hogy már soha nem fogom élőben hallani ezt a dalt.
Végtelenül szimpatikus és jó arc volt mindenki. A végén összeálltunk egy közös képre, hogy megörökítsük az utókornak, hogy ez a négy banda összefogott és nyomtak egy hatalmas bulit. Sajnos Norbiék ezután már mentek is haza, mert Ádámnak szokás szerint másnap meló volt. Én még maradtam és iszogattam egy kicsit Blackhoney-ékkal, pár Jäger és whisky mellett egyetértettünk abban, hogy ennek a közös bazseválásnak még lesz jövője.
Másnap pihentünk egy kicsit és este már Kabán pakoltunk fel a kultikus Aranyökör színpadára. Mára már akár azt is mondhatnánk, hogy a Diktátor 30 éves turnéjának lassan mi vagyunk a vendég zenekara. Nagyon sok helyre eljutottunk már nekik köszönhetően és ezért hatalmas respect nekik. Cuccot és időt nem sajnálva szolgáltatják nekünk a lehetőségeket. Kabán se először léptünk már fel, így hát elmondhatjuk, hogy ez az ismerős pályák hétvégéje is volt egyben. Ezen az estén a helyi aktivitás nem volt akkora, mint legutóbb, viszont helyettük több volt kollegám is jelen volt, akik rendkívül élvezték az estét. Egy kicsit már fáradtan és lenyugodva álltunk színpadra, talán ennek is köszönhető, hogy életünk leglazább, legtisztább, legpontosabb koncertjét adtuk. Hibák és malőrök nélkül, halál nyugodtan. Egy pici botlásunk volt, amikor Tibi az Ősznek valami más takjelet állított be és erősen doomosan kezdtük az amúgy tempósabbra írt dalt, de hamar kikorrigáltuk ezt is és visszatértünk az alaptempóba. A közönségre itt sem lehetett panasz, mert Kiss Imi és Pongrácz Lali barátaim megcsinálták a hangulatot a többieknek. Végig énekelték és tombolták a koncertet a színpad előtt. Ezen az estén egy szokatlan kérésnek is eleget tettünk. Kiss Imre barátom kedvéért beraktuk a repertoárba a már régen nem játszott Mindenki Lázad című „ős KabinLáz” nótát is. Hihetetlen, de akkorát szólt ez a régen nem játszott dal, hogy öröm volt gitározni. Persze Imi szóról szóra betanulta a szöveget és velünk énekelte. Szívet melengető volt. Műsorunk után átadtuk a léceket a kultikus animalmetáljáról híres Diktátornak és egy rövid átszerelés után már szólt is a Macskaszemű ember, a Kőcsirke meg a Gyilkos maci. Eközben mi újabb gratulációkat fogadtunk és elfogyasztottunk pár üveg sert és egy-két feles jóféle páleszt. Míg mi iszogattunk, Norbertünk egy szemrevaló lánykával folytatott kulturális eszmecserét és eközben még egy elmaradhatatlan kocsmaverekedés is lezajlott. Vérbeli, falusi kocsmakoncert, elmaradhatatlan „Azt mondtad, kurvaanyám??” verekedéssel.
Összességében elmondhatjuk, hogy egy sikeres hétvégét zártunk ezzel a két koncerttel. Az egyiken hasznos kapcsolatokat alakítottunk ki, amellett, hogy több új követőt is szereztünk magunk mellé. A másikon meg lazán, letisztultan mutattuk meg, hogy mit is jelent az a sok próba. Már egyre többen mondják, hogy kezd összeérni a zenekar és hogy jelentőset fejlődtünk az Ébredés EP óta. Pedig mi már arra is azt mondtuk, hogy „woáááááááúúúú”!
Nem adjuk fel és gőzerővel nyomjuk tovább. Készülünk a következő duplahétvégére, ami azért is lesz érdekes és szöges ellentéte eme két koncertnek, mert most két ismeretlen pályán fogunk zúzni. Pénteken Budapesten az olasz instru/stoner brigád, a Prehistoric Pigs előtt, szombaton pedig ismét a Diktátor vendégei leszünk Nyíregyházán.
Na eleget pofáztam már, a következő blogot átpasszolom Norbertnek.
Mötáááál!!!! :D
Jimi
