...avagy „Metált minden falunapra!”
Tibi a felelős mindenért. Ha másfél évtizeddel ezelőtt nem lép fel King Nothing nevű bandájával azon a márciusi délelőttön a püspökladányi művházban, valószínűleg mi sem éreztük volna Jimmyvel azt a kibírhatatlanul viszkető vágyakozást a rockzenekarozás után, ami – többek között – a KabinLáz megszületését is eredményezte. A fent említett formáció amúgy igen rövid életűnek bizonyult – ha jól tudom, az ominózus középiskolai koncerten kívül nem is volt más nyilvános fellépésük –, nekünk kócos kis gimiseknek mégis meghatározó, már-már megrázó élményt jelentett a pár évfolyammal felettünk járó srácok előadása.
Már maga a tény, hogy Püspökladányban szól a torzított gitár, szenzációnak számított akkoriban – legalábbis számunkra. Jó, tudom, hogy működött itt annak idején egy Kétes, egy IQ meg egy Dying Wish (hogy csak a legismertebb neveket említsem), de 2003-ra, történetünk idejére már mind feloszlott vagy áthelyezte máshová a székhelyét. És az a tény sem elhanyagolható, hogy a King Nothing tagjait személyesen (vagy legalábbis látásból) ismertük, hiszen többségükkel egy suliba jártunk – emiatt pedig még inkább kézzelfoghatóvá vált a létezésük s még inkább elérhetőnek tűnt számunkra is az álom. Mármint hogy egyszer ott vergődünk a színpadon.
Szóval, végső soron Tibi indította el azt a folyamatot, ami az idei évünk mesébe illő fejleményeiben csúcsosodott ki.
Nagyon messziről indultam ezzel a bevezetővel, de így talán még érthetőbbé – vagy inkább átélhetőbbé – válik számotokra is, Drága Barátaink, hogy mekkora út vezetett idáig. Az évek során bizony megtapasztaltuk nem egyszer, hogy semmit nem adnak ingyen, minden jelentéktelennek tűnő sikerért keményen meg kell dolgozni, és minden apró előrelépési lehetőségért fel kell áldozni valami mást ebből a rövid életből. Kezdettől fogva lépésről lépésre, fokról fokra haladtunk azon a bizonyos létrán; játszottunk üres nézőtereknek, demóztunk januári fagyban a fűtetlen teremben, telefonáltunk órákat, emaileztünk napokat, még mi fizettünk a fellépéseinkért, kedvesek voltunk a gyökerekkel is, és fillérenként gurítottuk össze a lemezre vagy éppen klipre valót, miközben olykor vért izzadtunk, hogy ki tudjuk fizetni a próbahely rezsijét.
Na ezeknek a megpróbáltatásoknak lett most vége azzal, hogy megnyertük azt a három tehetségkutatót, amikre idén – utoljára – még beneveztünk. De azt mondom, kellettek ezek a tortúrák ahhoz, hogy meglegyen a kellő tapasztalat és alázat, megbecsüljük egymást és az öt év alatt elért eredményeinket.
Az utolsó rockzenei verseny, amelyen amatőr (de már nem kezdő) zenekarként indultunk, a Komádi Városnapon megtartott Rocksuli Tehetségkutató volt, 2018. augusztus 3-án. Bevallom, dolgozott bennem némi bűntudattal vegyes bizonytalanság amiatt, hogy most akkor mégis mennyire lenne sportszerű dolog harmincakárhány éves fejjel és tizensok éves színpadi rutinnal nekiveselkedni a dolognak a tizen-huszonévesekből álló kezdő/fiatal csapatok ellenében, de végül a főnyeremény (egy 5 számos kislemez elkészítése az egyik legnagyobb hazai stúdióban) meggyőzött. Lehet, hogy ez nem szép dolog, de bakker… most komolyan és őszintén… nekünk egy profi stúdióban történő lemezfelvételre ha belegebedünk sem lesz pénzünk soha, böszmeség lett volna tehát elszalasztani a lehetőséget.
Felzaklatott lelkemet némiképp megnyugtatta, hogy nagyon jó kis bandák gyűltek össze az eseményre; a már ismerős két debreceni zenekar, a Bad Habit és a Privát Affér mellett ott volt még a fővárosi GunSinger, a zseniálisan szórakoztató Gizzy Flyin` és a pofátlanul tehetséges Heavy Brains. Utóbbi csapat olyan profin nyomta a blues alapú egyetemista-rockot, hogy a koncertjük közben újra elbizonytalanodtam az indulásunkat illetően, de már nem a feltételezett előnyünk okán, hanem pont az ellenkezője miatt. Pislogtunk is egymásra a többiekkel, és tudom, hogy ők is azt gondolták, hogy ezeknek a 19 éves srácoknak nem itt, hanem egy londoni klubban lenne a helyük.
Aztán felmásztunk a színpadra és leszakítottuk a Komádi Városnapra kilátogató kedves népek fejét, ahogy illik. A zsűri elmondása alapján az szólt mellettünk a Heavy Brains amúgy hibátlan produkciójával szemben, hogy nálunk kizárólag saját dalok szerepeltek a programban, míg a debreceni srácok belecsempésztek 3 feldolgozást is a műsorukba.
Nagyon boldogok voltunk, és ezt csak tetézte, hogy a nyeremény részeként adhattunk egy 20 perces minikoncertet az este főfellépője, a Republic előtt is – (majdnem) főműsoridőben. A kettő között pedig finom vacsorát kaptunk, ami életet mentett.
Másnap ismét útra keltünk, ezúttal Biharkeresztes volt a helyszín. Tavaly is felléptünk a Határok Nélküli Motoros és Családi Napon, csak akkor sajnos megviccelt bennünket a technika (a félórás koncertünket háromnegyedórás áramszünet szakította félbe). Szerencsére most ilyen nem volt, helyette viszont a délutáni kánikula tette próbára az állóképességünket.
Le is kellett vonnunk a következtetést, hogy nagyon hiányzik a rendszeres testmozgás az életünkből, eltunyultunk, elkényelmesedtünk az elmúlt egy-másfél évben. Ez eddig azért nem tűnhetett fel, mert többnyire 30-40 perc jutott nekünk a színpadon, most meg egy dal híján eljátszottuk az egész Most kezdődik albumot, és még 4 számot a régebbiek közül. Ehhez bizony nem vagyunk hozzászokva, úgyhogy ideje előkeresni a futócipőt…
Ezzel együtt is jól éreztük magunkat, megint kaptunk vacsorát és biztató szép szavakat, és jó volt újra összefutni a kolozsvári Metalon zenekar tagjaival is.
Utánunk a Cool Head Klan, a Rock-Inger és Jimmy bulizenekara, a Wan-Ted szórakoztatta a közönséget magas színvonalon. Ekkor én már nem voltam jelen, mert vacsora után Csillámmal és Tibivel hazaindultunk, szóval az este további részéről Jimmyt kérdezzétek.
Köszönjük mindenkinek a barátságos fogadtatást és a lehetőséget, hogy vihettünk egy mákszemnyi keménységet a Bihari-síkra. A hangosításra sem lehetett panasz, pacsi a Bihari Audio Team vájtfülű szupercsapatának! Most egy kicsit pihenünk, aztán szeptemberben újra támadunk! :)
Norbi
U.i.: Kéretik jegyzőkönyvbe venni, hogy Ádám még mindig fitt, és alsóajakbeharapósan-térdmegremegtetősen jól néz ki.
