...avagy szeghalmi energiabomba
Heyho!!! :D Jimmy vagyok újfent. A mai világban amatőr, de feltörekvő rock zenekart működtetni és irányítani egy kibaszott érzelmi hullámvasút. Főleg, ha az embernek ilyenből kettő is van, mint esetemben a KabinLáz és a Wan–Ted. KabinLázas társam, Norberto szokta nekem mondogatni, hogy egy nap alatt össze tudom kötni a mennyet a pokollal. Namármost ez nálam akár félórán belül is meg tud történni. Elég tűzről pattant ember vagyok. A dühömet és az örömömet is maximális szélsőségekkel tudom megélni. Ha öröm ér, majd kipattanok a bőrömből, viszont dühömben akár egy kanál vízben is meg tudnék fojtani valakit. :D
Egy zenekar működésében több befolyásoló tényező is van. Elsősorban, hogy több, teljesen más személyiségű emberrel alkotsz egy közösséget, csapatot, szövetséget, már-már családot. Esetemben ez ugye 7 főre tehető, KabinLázéknál 3, Wan-Ted-éknál pedig 4 fő akikkel egy egységet alkotunk. Maximális zenekari vezető szerepet inkább csak a KabinLázban látok el. A Wan-Ted-ban továbbra is Zsoltit nevezzük meg vezetőnek, de egyre több feladat hárul rám, mint mondjuk a zenekar indulásánál, koncerteket szervezek, összeállítom a műsort stb. A KabinLáznál jóval összetettebb ez a dolog. Ott konkrétan a szervezéssel kapcsolatos dolgok 80%-a rám hárul. És itt lehet összekötni a hullámvasutat az emberi tényezőkkel. A csúcson vagyok amikor látom, hogy összefogunk, egy a cél és egyfelé tartunk, viszont a mélybe tudok zuhanni mikor látom, hogy szanaszét vagyunk és hisztizünk mint a dedóban. Nem szeretnék mélyebben belemenni, mert nem hiszem, hogy ez a nyilvánosságra tartozna, de maradjunk annyiban, hogy 4 különböző személyiséggel rendelkező embert elég nehéz egy kordában tartani, viszont ez a dolog szépsége is. Négyünk habitusa, zenei ízlése valami olyasmit eredményez amit úgy gondolunk, hogy egyedi és páratlan és ilyenkor elfelejted az összes negatív dolgot. Ami ezen felül nehezíti az ember dolgát, az a koncertek szervezése és lebonyolítása. A mai világban ez is elég sarkalatos kérdés. Első tényező, mire lefixálódik a buli. Sajnos elég lelombozó tud lenni, amikor megbeszéled a szervezővel, hogy itt meg ott fel fogsz lépni és vagy ő szól hogy bocsi nem fértetek bele a keretbe, vagy valamelyik zenekar tag szól, hogy sajnos beosztották dolgozni arra a napra vagy éjszakára. Vegyük úgy, hogy összejön a dolog nagy nehezen. Elmész 3 autóval, odapakolod a cuccodat, elkezded a műsort és 3-4 sörözgető ember néz meg, a piát is magadnak kell megvenned és még az üzemanyagot sem fizetik ki, mert „Bocs, nem voltak annyian, hogy megérje nekünk bármit is fizetni.” Mondjuk ez egy pesti bulinál elég szopóka. Ez is le tudja lombozni az embert.
Azért nem szeretném, hogyha ez az írás full negatívnak tűnne, csak szeretném szemléltetni, hogy egy zenekar élete nem csak a zenélésből, ivásból, berúgásból és csajozásból áll. De azért vannak a hullámvasútnak magaslatai is. Tavaly 27 koncertünk volt (el lehet képzelni, hogy a fent említettek alapján milyen idegeken mentem keresztül, mire leszerveződtek ezek a bulik) és azért nem mind volt szar vagy érdektelen. Maradjunk annyiban, hogy kb. fele volt ami nem úgy sült el ahogy mi gondoltuk, viszont 50%-a meg igenis rohadt jó volt és a magasba repített minket érzelmileg. Ezért is döntöttünk úgy, hogy 2017-ben inkább a minőségre megyünk rá, mint a mennyiségre. Inkább legyen kevesebb bulink, de azok kurva jók, mint hogy minden csipri-csupri szart bevállaljunk a saját költségünkre, csak hogy el tudjuk mondani év végén, hogy átlagosan megvolt a havi 2-3 bulink. Ennek ellenére azt mondom, kellett az a tavalyi 27 koncert, mert ezeken értünk igazán zenekarrá. A Végül helyreáll lemezünket is jól megfuttattuk és a cd eladásokra se panaszkodhatunk, mert az összes lemezt eladtuk, amit előzetesen legyártattunk. Szóval azért vannak itt jó dolgok is!
Idén úgy néz ki, hogy ez a teória beválni látszik, mert az eddigi 4 koncertünkből csak egy nem váltotta be a hozzáfűzött reményeinket. Viszont a másik 3 egyenesen a csúcsra járatott minket. És itt érkeztünk el a blog lényegéhez.
Az eddigi hullámvasutunk egyik csúcspontja egyértelműen az április 14-én megrendezett szeghalmi KultúrNagypéntek elnevezésű rendezvény a Stone Club-ban. Nagyon vártuk ezt a koncertet, mert szeghalmon kivételes szintű rock élet van. Ritkán tartanak rock esteket, de olyankor szinte garantált a teltház és a jó hangulat, még az ilyen szintű zenekarok bulijain is mint a miénk. A kedvünket az estéhez még jobban fokozta, hogy a szinte már testvérzenekarunknak számító szeghalmi Mudfield zenekar is fellépett aznap este. Szerintem a megismerkedésünket nem kell taglalnom, mert már jó pár blogban kifejtettük ezt. Maradjunk annyiban, hogy a fiúkkal nagyon jó kapcsolatot ápolunk, a zenei stílusunk is közel áll egymáshoz és most már bátran kijelenthetjük, hogy a Mudfield az a banda, akikkel a zenekarunk fennállásának 4 éve alatt a legtöbbször felléptünk. És még nagyon sok közös koncertet szeretnénk velük. Ez amolyan Road-Depressszió szintű barátságnak is mondható, csak mi még az alsó ligában játszunk. :D
Az estére egy kicsit megcsúszva érkeztünk, így az első formációból, a WhiteChocolate-ból csak az utolsó 2-3 dalt kaptuk el. Itt egy 2 fős formációról beszélünk, akik előre szerkesztett hip-hop zenei alapokra tolták a sárréti rap-et. :D Azt hinnéd, hogy kilógtak az este programjából, de nem így van. Mivel ők is helyiek, elég szép számban voltak kíváncsiak a produkciójukra és a maguk stílusában nem is voltak rosszak szerintem. Szégyellem, de az utánuk következő füzesgyarmati – háromnegyed - zenekarról nem sok mindent tudok elmondani, mert Tibor napja révén a pultnál ünnepeltük a dobosunkat Tibit, plusz a műsoruk felétől odakint a kocsinál szereltük össze a motyóinkat a gyors átállás érdekében. Erre azért volt szükség, mert a program már így is csúszásban volt és a zenekar felének másnap reggel vagy munka vagy tanfolyam volt. Annyit tudok elmondani, hogy a zenéjüket tekintve inkább grunge, de jószerivel fel lehetett ismerni tankcsapdás elemeket is a saját dalokban. Valamiért a műsoruk alatt elég szellős volt a nézőtér és az emberek se nagyon akartak közelebb merészkedni a színpadhoz.
Ahogy végeztek, szokásunkhoz híven villámgyorsan felpakoltunk a színpadra és elkezdtük a beállást. Az első meglepetés már itt ért minket: mire összeraktuk a motyónkat, már szép számmal gyülekeztek a színpad előtt a fiatalok. Ez már nagyon pozitív volt. Annyira begyűlt a nép, hogy mire kezdtünk, bátran kijelenthetem, hogy szinte tele volt a Stone. Egy rövid beállás után bele is csaptunk a lecsóba. Erre az estére egy olyan ütős összeállítással készültünk, amit máshol még nem hallhattak az emberek. A legütősebb, legpörgősebb dalainkat válogattuk össze két vadonatúj dallal megspékelve. Már kezdésnek az egyik legújabb és tempóban az eddigi leggyorsabb dalunkat toltuk el, ami A mosoly mögött címet kapta és valószínűleg ez fogja majd indítani a 2018-as új lemezt is. Már az első dal után olyan ovációt kaptunk, ami feloldotta az amúgy sem rossz hangulatunkat és rányomta az egész, közel egy órás műsorunkra a bélyeget.
Jó hangulatban és nagyon magabiztosan játszottunk, a cuccaink is jól szóltak. A hangulat a nézőtérre is kihatott, ugyanis a Sapiens és az Amiben hiszek dalainkra akkora pogót nyomtak a fiatalok, hogy öröm volt nézni. :D Mondjuk azt már annyira nem, hogy 3-szor úgy ráestek a multieffekt pedálomra, hogy a kábel konkrétan derékszögben állt benne. Itt azért egy kicsit kitérnék arra, hogy a mai világban milyen sokat is jelent egy-egy videoklip vagy szöveges video. Április elején jelentkeztünk egy szöveges videóval az Amiben hiszek című nótánkra, amit a Dying Wish-es Papp Lali csinált nekünk. Ezt jól meg is marketingeztük és a koncerten öröm volt látni, hogy a pogó mögötti tömegben többen énekelték is velünk együtt a dal szövegét. Én személy szerint továbbra is ragaszkodom ezekhez az amúgy jelentéktelennek tűnő dolgokhoz. A pogó után volt egy kis lassabb Majdnem-ezés és csodák csodájára még itt sem csappant meg a közönség, pedig Norbi mindig úgy konferálja fel a dalt, hogy „És akkor most ki lehet menni cigizni, mert lelassulunk.” Szerencsére nem így történt. A Narkolepsziával újra visszatértünk a zúzdákhoz és innentől kezdve már a Mudfield legénysége is az első sorban pogózott. A műsorunkat szintén egy új, kurva tempós dallal, a Most kezdődik-kel zártuk és nem maradtunk taps és ujjongás nélkül. :D Összegzésben kurva jól éreztük magunkat a színpadon és a közönség is vevő volt ránk. A Top 5 koncertünkben biztosan benne van ez az este, bárcsak ennél rosszabb sose lenne.
Miután letoltuk a közel egy órás műsorunkat és diadalittasan ölelgettük egymást a színpadon, a Mudfield legénysége már készülődött. A fentebb már kivesézett kapcsolatunk annyira jó a fiúkkal, hogy szinte nem is nagyon volt átszerelés. Ádám odaadta a kombóját Dezsinek, én a komplett cuccomat erősítővel, effekt pedállal felajánlottam Isinek, Tibi meg pár cintányérral segítette MudfieldLórit. Ezeket a cuccokat azért nem szokták a zenészek előszeretettel kölcsönadogatni, így hát ez is bizonyítja a bizalmunkat feléjük. Mondanom se kell, ahogy a húrok közé csaptak a fiúk, a Stone szinte megőrült. Hatalmas pogók, éneklések, vonagló csajok és jó hangulat kísérte a Mudfield előadását az elejétől a végéig. Szegény Norbit sajnáltam is, mert sógorjelöltje mint egy rongybabát, úgy vitte bele a pogóba és még nézni is rossz volt. Szerintem a lába nem is érte a földet egy pillanatra se. :D Én is kaptam fél liter rosé fröccsöt a nyakamba, miközben Isi előtt állva próbáltam védeni a kölcsön adott effektpedálomat, amire előtte már 5-ször estek rá. A fiúk tulajdonképpen ugyanazzal a 7-8 dallal operálnak, amivel 1 évvel ezelőtt is. Kívülről fújom az összeset és most is torkomszakadtából énekeltem mindet, de azért lassan meghallgatnék a srácoktól valami újat is. Bízom benne, hogy lassan előrukkolnak valami friss anyaggal is. Ennek ellenére az ő műsoruk mindig garancia Szeghalmon a teltházas és jó hangulatú bulira.
Az est végére a KabinLáz csapatából már csak Timi, Tibi, Hozé és én maradtunk, felültünk a fenti blokkba, hogy még egy kellemes beszélgetés közben elfogyasszunk pár Borsodit, de sajnos nem nagyon értettük egymás szavát a hirtelen verbuválódott Tankcsapda tribute zenekar örömittas, de inkább csak ittas produkciójától. Tipikus eset, amit a Wan-Ted koncerteken is piszkosul rühellek: a zenészek a koncert után szeretnék kifújni magukat, ezért a színpadon hagyják a cuccaikat és elmennek pisilni vagy meginni valamit, ezalatt boldog boldogtalan beül a dob mögé, gitárt ragad és összevissza játszik mindent. Na ez történt itt is! :D Így hát 2-3 óra fele szedtük a sátorfánkat és elindultunk haza. Az úton Tibucink hozta a szokásos formáját és bombázott minket jobbnál jobb poénokkal, míg el nem meséltük Timivel a megismerkedésünk történetét. Itt ugyanis mindenki elaludt! :D
Egy szó mint száz, ez az este rohadt jól sikerült és ha idén mindegyik koncert csak 80%-ban közelíti meg ezt az estét, akkor én már boldog leszek. :D Nah pááááááááááá! :D
Jimi
U.i.: Az este folyamán történt egy kis incidens, ami után Fásy Ádám és Zsülike ki akarták nyírni Kiss Bélát. Nem tudjátok véletlen, ki lehetett az???? :D :D ;)
