…avagy „Meg se merem kérdezni, ki az a Jerry Cantrell…”
Itt a tavasz, dagad a bokám, mert újra elkezdtem futni, a madarak vidáman szegelnek a lombok között, az óraátállítás miatt mindenkinek Steve Buscemi arca van a vasútállomáson, a KabinLáz tánczenekar pedig előbújt a próbateremből, hogy ingyen fültisztításba kezdjen a környéken.
Az év első hónapjaiban mindössze két bulin lehetett minket elcsípni, de mint az Jakab Imre koncertügyi szakállamtitkár legutóbbi bejegyzéséből kiderül, ennek is megvolt az oka. Tudniillik volt mit kipihenni a tél második felében. És közben még az új dalok is íródtak/íródnak.
A február és a március a dalírás mellett leginkább az idei SzobRock tehetségkutatóra való felkészülésről szólt; több héten keresztül gyúrtuk a 15 perc 34 másodperces műsorunkat, aminek a felét az (eddig még nem játszott) új dalok tették ki.
A tehetségkutatókról amúgy megoszlanak a vélemények a zenekaron belül, van köztünk olyan, aki az X-Faktort is bevállalná, de van, aki szerint már a rockzenei versenyeket is hanyagolnunk kellene. Én magam ez ügyben kivételesen az aranyközéputat képviselem, mert a kertévékben nem égetném magam ugyan, de az Öröm a Zene állomásain minden további nélkül átvedlek majommá bárhol, bármikor (pedig híresen szarul bírom a kritikát). Amúgy meg már Jimi is megmondta, hogy „ha tavalyelőtt nem indultunk volna a szarvasi Dobbantón, a zenekar felének most nem lenne barátnője.”
A résztvevő bandákból már korábban felkészültünk, így azt már tudtuk, hogy a keményebbnek mondható rock/metal vonalat egyedüliként képviseljük a 12 csapatos mezőnyben (meg még talán idesorolható a debreceni Gate69 is, de ők inkább a fésületlenebb, punkosabb vége felől közelítik meg a műfajt, vagyis minimális a hasonlóság). Szeretjük az ilyet, mert így olyan népeknek is zúzhatunk, akiknek már a huligennyz is túl kemény, alapesetben tehát nem néznének meg bennünket.
A Dr. Zacher Gábor főorvossal a soraiban kiálló Neonhal, a debreceni rocksulisok és egy földönkívüli basszusgitáros által alkotott Kísérleti Stádium és a már-már bicskanyitogatóan profi, abszolút befutó Kovács Tamás Band rádiórockja után, negyedikként ugrottunk a nagyérdemű elé, ami ideálisnak volt mondható a kezdési időpont szempontjából. Ugyanezt el lehet mondani a szervezésről és a technikáról is, de ez talán el is várható egy ilyen múltú rendezvény esetében (ez volt a tizenegyedik tehetségkutató ezen a néven). Cserébe viszont úgy elcsűrtük rögtön a kezdést, mintha még sose találkoztunk volna ezelőtt. Négyen hatfelé szaladtunk, és 2 másodperccel a verze előtt még úgy tűnt, nem fogok tudni beszállni a dalba. Ám ekkor Tibi egy vendégütéssel visszavette az irányítást a szanaszét csúszkáló dobok fölött és megmentette a seggünket az égéstől. Örökkévalóságnak tűnő fél perc volt, de túléltük és innentől már felakadt szemmel toltuk a ladányi sárosmetált a kulturáltan szórakozni vágyók arcába (A mosoly mögött /új dal/, Ébredés-Sapiens kombó, Most kezdődik /új dal/ volt a sorrend). Szerencsére most volt elég helyünk a színpadon, Ádámnak és Jiminek sem kellett attól félnie, hogy lefejeznek a gitárral (utóbbinak mondjuk sikerült bedugnom a kisujjamat a jobb szemébe egy figyelmetlen ördögvillázáskor).
Egész lelkes tapsot és zavarba ejtően pozitív értékelést kaptunk, ami azt igazolta, hogy érdemes volt nekiveselkedni harmadjára is (2014-ben még Vona Zolival a sorainkban, kiforratlan zenei anyaggal vágtunk neki a SzobRocknak, 2015-ben meg valami nagyon félrecsúszott a szervezés terén – annak meg azért nem volt tétje számunkra). A kedves műsorvezető hölgy még meg is dicsérte a cuki napocskás pólómat, ehe. :D
Megnyugodtunk, összeölelkeztünk és elmentünk kajálni közösen a barátnőkkel és a roadokká nemesedett cimborákkal (imádnivaló roadjaink vannak, mi pakolunk helyettük, ők pedig cserébe átvállalják tőlünk a sörözést és a bulizást… persze ez csak vicc, nem adnánk őket semmiért!) Vacsora közben ismét előkerültek a bekakálós/bepisilős sztorik, amiken megint annyit nevettünk, hogy az már az evés-ivás rovására ment.
A helyre visszaérve éppen elcsíptük a fekete lónak számító miskolci Köpönyegforgatók fergeteges koncertjét, valamint meghallgattuk a dög fáradtan, koncertről beeső Megdöbbent Városlakók hibátlan előadását. Az éjszakába nyúló koncertek végére már a társaság józanabbik része is igencsak elnyűtt állapotban vegetált, úgy tűnt, nem tudjuk ébren kivárni, míg a zsűri meghozza a döntését. Tibi többször is elsütötte a „Na, jönnek már!” poént, ami még másodjára is ütött, de mikor harmadjára sem jöttek még, akkor már nem annyira.
Végül, úgy valamikor éjféltájt megtörtént az eredményhirdetés és mi egészen megilletődtünk és elérzékenyültünk a 2. helyezéstől (a győztes a Kovács Tamás Band és a Köpönyegforgatók lett megosztva) és a díjtól, ami egy fellépést jelent a Leander Kills előtt (06.17. KMVMKK szabadtéri színpad, ha jól tudom) – ami számunkra a lehető legnagyobb nyeremény volt ezen az estén.
Köszönet a szervezőknek, a zsűri tagjainak, a technikusoknak és a fellépő zenekaroknak! Nagy-nagy pacsi Krisztiánnak, Lacunak és természetesen a barátnőknek is, amiért elkísértek és támogattak, külön kiemelve az én drága szerelmemet, aki a hajnali fél5-ös kelés és a szombati munka ellenére is zokszó nélkül viselte egész este a hülyeségeimet. :)
A Leanderékkel közös buliig még lesz egy csomó minden, tessenek a fészbukunkról tájékozódni ezekről.
U.i.: Köszönjük a képeket Jakab Attinak!
Norbi
"Meg se merem kérdezni..."
