...avagy "Tudom, hogy ti még erre nem vagytok felkészülve, de az unokáitok imádni fogják."
Ez a naplóbejegyzés az enyém lett. Döntsétek el ti, hogy ez jó vagy rossz. :D Tanult kollégám legutóbbi beszámolójából kiderült, hogy a februárunk igen jól kezdődött, és hát szerencsére a folytatásról is hasonlóan nyilatkozhatunk. Valóban nem indul rosszul ez az év zenekarozás szempontjából, ami nekem, aki egy ideje már egész rutinosan robogok a szopórolleren az élet egyéb területeit tekintve, bizony nagy dolog! A koncertezés mellett javában zajlik a stúdiózás is, készül az új anyag, amivel azért még elbíbelődünk egy darabig, szóval csak szép sorjában, mindent a maga idejében… :)
Az írás témáját adó aktualitás az, hogy a múlt pénteki budapesti koncertünkkel lezárult a februári őrület – de csak hogy átadja helyét a márciusinak! - , és még ha anyagilag nem is pont úgy jöttünk ki belőle, ahogy szerettük volna („Hát gyerekek, ez kurva drága egy zenekari próba volt…”), azért nem volt olyan rossz, mint amilyen költséges hobbi azt a statisztikákból gondolná az ember. Különben is, már megmondtam, hogy nem fogok a nézőszámok és a körülmények miatt picsogni - megteszik ezt helyettem mások rendszeresen. :D A lényeg, hogy amiért odamentünk, az végül is bejött; felöltöttük a miért-vágtok-mindig-ilyen-fejeket, hangosak voltunk és levittük a haját a tizenegy fős közönségünknek. Na de ahogy fentebb is mondtam, csak szép sorjában...
Az oda út szokásosnak volt mondható, ment az ökörködés, szisszentek a sörök (mindkettőben Tiborunk jeleskedett leginkább, mert mint a hosszabb túrák esetében legtöbbször, most is Jimi vezetett… ehehe), recsegtek a régi másolt kazetták (volt minden Marilyn Mansontól kezdve Tankcsapdán és Fiestán Junkieson át egészen a Rhapsody-ig… ez utóbbitól mai napig a falra tudok mászni, köszönhetően Peti csoporttársamnak, aki a koliban évekig bömböltette ezt a műanyag pátoszos giccsmetált, miközben én az utolsó sznikerszemet is odaadtam volna egy rendesen megdörrenő koszos riffért…), szóval semmi extra, semmi gikszer, rendben megérkeztünk a helyre. Leszámítva a reménytelennek tűnő parkolóhely keresést, de végül ezt is megoldottuk valahogy.
Az S8 Underground Clubról túl sokat nem írnék, nagyjából olyan, mint a legtöbb kis fővárosi klub… kicsi, sötét, nyirkos és dohos, a környéken nem járatos embernek nem egyszerű megtalálnia (legalábbis GPS nélkül), parkolóhelyről álmodni sem érdemes (legalábbis péntek este) – undergroundnak viszont underground. Mint ahogy az este is az volt.
Előttünk a helyi Praidson kezdett, akik stílusukat tekintve (dirty rock/r’n’r trió) kicsit eltértek az esemény többi résztvevője által képviselt vonal(ak)tól, (de mondjuk ugyanez ránk is igaz, még ha nem is ekkora mértékben). Engem leginkább a 90-es évek Tankcsapdájára emlékeztettek, de a frontember egészen biztosan csipázza a Moby Dicket is. :) Tisztességgel, becsülettel lenyomták a kb. 40 perces műsorukat, bár kicsit látszott rajtuk, hogy nem dobódtak fel a csekély számú hallgatóság láttán… pontosabban NEM láttán.
Ahogy lejöttek, mi már cuccoltunk is fel és egy nagyon rövid és tököléstől mentes beállás után kezdődhetett is a vergődés. Nem mondom, hogy életünk teljesítményét nyújtottuk a színpadon, de azért most is jól esett kiadni a hétköznapok során felgyűlt sok szart, és szerintem a kedves zenekari tagtársaim is így vannak ezzel. Szerencsére a hangzás is rendben volt. Külön örültem, hogy Timi kockás ingben volt Szilágyi Norbi barátom is el tudott jönni, ő ugyanis utoljára a megalakulásunk évében látott minket (ráadásul pont azon a Ladányi Nyáron, amit életünk harmadik legrosszabb koncertjeként tartunk számon), és már nagyon meg akartuk neki mutatni, hogy milyen egy KabinLáz koncert 2016-ban, összeszokott felállással, saját számokkal. Meg minden.
Ez sikerült is, úgyhogy kezdődhetett a lazulás.
A BFT pályafutását már régóta figyelemmel kísérem, és jó szívvel ajánlom is a bandát minden rockzene kedvelő ismerősöm figyelmébe, mert őszintén, hitelesen és kellő alázattal tolják ezt az itthon még mindig (sajnos) csak underground körökben népszerű amerikai típusú desert/drive rockot. Arról nem is beszélve, hogy a stoneRise Portalon keresztül (és azon kívül is) rengeteget tettek és tesznek a stílus hazai népszerűsítéséért, beleértve a mi kis bandánkat is. Természetesen élőben is ütöttek a dalok, a srácok színpadi megjelenése, közvetlen, barátságos viselkedése, a számok közötti laza, humoros átvezetők pedig mind sokat hozzátettek az élményhez. Majdnem megkedveltették velem a vezetést is… Szóval fasza volt, egy tétel ki lett pipálva a bakancslistámon.
A Prehistoric Pigsről azt olvastam előzetesen, hogy „olasz instrumentális stoner trió”, de már most szeretném jegyzőkönyvbe vetetni, hogy ez téves, ugyanis egészen biztos, hogy messzebbről érkeztek hozzánk a fiúk… néhány fényévvel legalábbis mindenképpen. A zenéjüket sem fedi le teljesen a stoner jelző, mert volt itt minden (jó, ének nem volt, de nem is hiányzott): finom kis utaztatós gitározgatás, szemfelakadós pszichedelia, tempóváltással bedurvuló porszívózás (fhúú az a basszushangzás!), fokozatosan felépülő, a végén katarzisig feszülő 15 perces dalmonstrumok… nem sorolom tovább, ezt hallani kell, méghozzá élőben, füstben, félhomályban, éjféltájt… úgy talál be igazán.
Sajnos az estét záró Acid Victoria buliját már nem várhattuk meg, de azért a szóndcsekkbe még belekukkantottunk, mert ők is jó arcok és a zenéjük is menő. Ők a nemrégiben megjelent Massive Ejaculation EP-jüket turnéztatják (nem semmi a dizájn), remélem, jól sikerült a bulijuk. :)
Hazafelé már eléggé félreállt a képünk, de azért két sikertelen kényelmetlen fingási alvási kísérlet között Tibivel még megalakítottuk a SeXőr nevű poszt-indusztriális poszt-minimál poszt-punk core szájdprodzsektünket, amit hamarosan aktivizálunk is (nehogy aszidd). S míg Jimink erőt gyűjtött a vezetéshez, mi két oldalról melengettük Ádámot a hátsó ülésen, hogy aki bekukkant a párás szélvédőn, az három kialvatlan, reszkető, szőrös férfiembert lásson összebújva a szerteszét létező sörös dobozok és mekis zacskók erdejében.
Én a magam részéről élveztem az estét, a fellépők odatették magukat, a hangzás jó volt (lent is, fent is), készült néhány előnyös fotó, 1-2 haver is eljött... soha rosszabbat.
Folyt. köv. Nyíregyházán, március 5-én.
Norbakka
U.i.: Köszönjük a pogit!
