...avagy „amíg a földön egyetlen ember is el tudja nyomni egy szál gitáron a Smoke on the Water kezdő riffjét, addig a rock nem lesz halott!”
Jimi vagyok, ahogy ígértem. Mostanság a nagy bejelentések/feloszlások korát éljük. Több meghatározó együttes is bejelentette feloszlását/szünetelését. Határozatlan időre visszavonulót fújt a Subscribe, és hatalmas csalódásomra (sőt, felháborodásomra) feloszlik Magyarország legígéretesebb bandája, a Leander Rising (úgy néz ki, nem csak a búcsúturné szolnoki állomásán, de a debreceni ráadás bulin is ott leszünk Timcsóval - ilyen egy elvetemült rajongó páros). Hasonló csalódottságot éreztem, mikor a Replika egy váratlan facebook bejegyzésben közölte, hogy vége, egyetlen egy koncertet még adnak a Roncsbárban, és onnantól kezdve nincs már ez a banda sem.
Csató szerint nem hagynak nagy űrt maguk után, mert sosem tartoztak az élvonalba. Szerintem igenis nagy űr marad utánuk, mert egyetlen hazai szövegíró sem fogalmaz úgy mint Csató és egyetlen hazai banda sem társítja ilyen eszméletlen kemény zenével ezt a mondanivalót. Egyértelmű, hogy január 8-án ott leszünk az Utolshown.
És ha mindez nem lett volna elég, minden idők legnagyobb hatású zenekara, a metal keresztapja, a Black Sabbath tudatta a nagyérdeművel: The End néven elindította búcsúturnéját. Ezt valamilyen szintem megértem, végül is 50!!!!! éve vannak a pályán, ami kurva nagy idő, és Tony betegsége sem engedi már meg a több hónapos turnékat. A Black Sabbath hatalmas hatással volt rám is, ez talán érződik is valamelyest a KabinLáz dalokban. De ez a legtöbb zenekarra igaz; mivel Ozzyék találták fel a metált, ezért nincs olyan ismert vagy kevésbé ismert formáció, akiknek a muzsikájában ne fedeznél fel némi Iommi-riffet vagy Geezer-futamot. Mondanom sem kell, már a legelső nap izzítottam Timit és meg is vettük a jegyeket a 2016-os budapesti koncertre. Nem halhatok meg úgy, hogy nem láttam élőben a rám legnagyobb hatással bíró zenekart.
Ilyenkor jön rá egy magunkfajta kis "porszem-a-sivatagban-zenekar", hogy nem szabad megállni, csinálni kell! Csinálni kell még akkor is, ha sokszor nem látjuk értelmét, főleg amikor több a kellemetlenség mint az élvezet. Tolni kell, mert sorban hagyják abba az olyan zenekarok, akik százakat, ezreket vonzottak be egy-egy koncertre. Kiöregedtek, kiégtek, elfáradtak. És itt jön a kérdés: 10-15 év múlva milyen nevek szerepelnek majd a nagy fesztiválok plakátjain hedlájnerként? Ha csak a magyar viszonylatban gondolkodunk, a Tankcsapda, a Depresszió, a Road és az Ossian már kitaposta magának, hogy még hosszú évekig az ország öt legfelkapottabb zenekara közé tartozzon. De mi lesz azután? Rengeteg olyan banda van, akiket eddig nem kísért figyelemmel a mélyen tisztelt nagyérdemű, de ha eljön az idő, átvehetik a stafétát a nagy öregektől. Közéjük tartozik például az AWS vagy az Apey and the Pea - még nem járnak tömegek a bulijaikra, de napról napra egyre nagyobb a táboruk.
Na ezért igyekszünk mi is a lehető legnagyobb energiával és alázattal tolni a szekeret; ha kitartunk a végsőkig, évek múlva talán mi is egy felsőbb ligába tartozhatunk. Ezért kell még a "legszarabb" koncerten is "meghalni" a színpadon, még ha csak egy ember is nézi meg a bandát, mert sohasem tudhatod, hogy az az egy ember hogyan járul hozzá a zenekar előrébb jutásához. És amíg a földön egyetlen ember is el tudja nyomni egy szál gitáron a Smoke on the water kezdő riffjét, addig a rock nem lesz halott!
Ennek a rögös és hosszú útnak az egyik állomása volt egy esős novemberi pénteken Berettyóújfalu, és azon belül is a Kulacs Pince klub. Lassan elmondhatjuk, hogy több koncertünk volt már Újfaluban, mint bármelyik más településen. Lassan elérjük azt, hogy akad, aki kifejezetten miattunk jön el egy bulira, sőt, néhányan már konkrét KabinLáz dalokat akarnak hallani. A sors furcsa fintora, hogy pont azt a Mindenki lázad-ot hagytuk ki most a repertoárból, amire a Havaria Honkakka dobosa már annyira várt, hogy élőben hallhassa. Sajnos az időnk most is kötött volt, és szerettük volna a lehető legerősebb műsorunkat bemutatni a közönségnek. Ez mindig nagy dilemmát okoz; próbákon már megbeszéltük, hogy oké, most leállunk, van elég dalunk, nem írunk többet. De basszus!! Nem tudok leállni, leülök itthon gitározni és mindig kicsusszan egy új riff/téma a kezemből. Kb. egy évig alkotói válságban voltam, semmi új ötletem nem volt, csak a régieket pofozgattuk. De most ömlenek belőlem a riffek. A magyarázatot nem találom, mert időm most sincs több és több zenét sem hallgatok. Talán homlokon csókolt a múzsa. Jelenleg ott tartunk, hogy a 2016-ra beütemezett lemez utáni 2017-es Ep-re is annyi dalötlet gyűlt össze, hogy szelektálni kell.
Visszatérve az újfalusi koncertre, Papp Misi barátunk egy hónappal ezelőtt szervezett nekünk egy bulit Kabára a Diktátor elé, ami olyan jól sikerült, hogy 1-2 héttel a koncert után Derzsi vezér felhívott, hogy a berettyóújfalui bulijukon is igényt tartanának ránk, mi meg természetesen elvállaltuk. Hogy teljes legyen az este, Samuék még beszervezték a helyben igen nagy népszerűségnek örvendő Havaria Honkakka zenekart is.
Hál’égnek koncertről koncertre érzem magunkon, hogy kezdjük legyőzni a lámpalázat, egyre természetesebben mozgunk a színpadon és olyan jó kedvvel nyomunk le egy-egy koncertet, mintha csak egy próbán lennénk. Úgy érzem, kezdünk összeérni, kezdjük érezni egymás minden apró mozdulatát. Ádám is egyre felszabadultabb és meg merem kockáztatni, hogy ő hibázik a legkevesebbet a dalokban.
Sajna - ahogy arról később értesültem - 40 km-es körzetben több koncert is volt aznap este, így a nézőszám elég alacsony volt. Olyan 20-30 emberről beszélhetünk, előttük viszont le a kalappal! Bátran kijelenthetem, hogy imádunk Újfaluba visszajárni. A koncert után még autogramot is adtuk és közös fotózkodás is volt. Na kérem ezért éri meg ezt csinálni.
Utánunk az este főzenekara, a Diktátor következett. Ők hozták a kötelezőt, azt amit kb. 30 éve tolnak olyan szintű elszántsággal és hittel, ami mindannyiunknak példaértékű lehet. Norbival még össze is ölelkeztünk egy kicsit, és legnagyobb meglepetésemre Norbi ismert pár dalszöveget. Tibi és Ádám ekkorra egy kicsit megfáradtak (Tibi volt a sofőr, Ádámnak meg reggel 6-ra dolgozni kellett mennie - ilyen ez az underground).
Az est záróakkordjaként a helyi Havaria Honkakka zúzott bő 40 percet. Velük már találkoztunk a debreceni Kelet Underground tehetségkutatón, akkor pont egymás után zenéltünk. Akkor nem tudtunk rájuk normálisan odafigyelni, mert ilyenkor az van, hogy kevés az idő és ha az egyik zenekar lepakolt, kb. 10 perced van neked felpakolni. Ezért míg a másik banda játszik, addig te a saját cuccodat készíted elő. Így most kaptunk egy új esélyt, hogy megismerkedhessünk a zenéjükkel. Az ember a név hallatán valami krisnás, Replika stílusú dologra asszociál (legalábbis én), de amikor a fiúk belecsaptak a húrokba, a legnagyobb trash riffekkel tépték le a pofánkat. Elképesztő energia szabadult fel belőlük. A dobosnak és a basszusgitárosnak külön respect jár!
Az első 3 dal közben nyomtunk egy kisebb pogót Norbival és a Szelephézag-dobos Misivel (előbbi véletlenül szájba is csapott, de nem gáz, mert előtte meg ő kapott tőlem a mikrofonnal a fogsorára), de sajnos ezután Norbiék hazamentek a már fentebb említett okok miatt, így a koncert második felében egyedül képviseltem a KabinLáz zenekart a nézőtéren.
Nagyon élveztem a Havaria koncertjét. Külön érdekes és kicsit sokkoló élmény volt, amikor a fiúk előadták a Törölközők Teniszütőkkel-t a Tankcsapdától és közben a zenekar mögötti óriástévén a Metallica The Memory Remains videoklipje ment az MTV Rocks jóvoltából. Hátborzongató volt látni a némán tátogva hintázó Marianne Faithfull-t, miközben Havariáék sajátos trash-képükre formálva nyomták, hogy „Voltam néha bajban…” Már csak az ilyenek miatt is érdemes néha elnézni egy-egy underground banda koncertjére.
Az est végén megtörtént az elmaradhatatlan pacsizás és egymás dicsérése, mivel tényleg tetszett mindenkinek a másik produkciója. Mivel még hangulat volt, ezért sikerült megfűzni Timcsit, hogy a legjobb sógor jelölttel, Gyuszkóval és baráti társaságával eloldalogjunk a Biharba egy sörre (nyilván több lett belőle :P). A lényeg, hogy most nem történt semmi „baleset” (ami egy újfalusi KabinLáz koncert után elő szokott fordulni). És ezt elég ha csak mi értjük! :D
Legközelebb január 2-án Hajdúszoboszlón, a Rock Caféban találkozhattok velünk - szintén a Diktátor vendégeként. Addig is, ahogy szoktam mondani: Möööötáááál!!!!! :D
Jimi (+1 üveg Nyakas Irsai Olivér)
